Fertőző kevésvérűség Idén se induljon útnak senki saját lóval Romániába
2011.06.03. 20:50
Fertőző kevésvérűség
Idén se induljon útnak senki saját lóval Romániába
Az állatorvosok és a Lovasok.hu szerkesztői idén is arra kérnek mindenkit, hogy saját lóval ne induljon útnak Romániába, tekintettel arra, hogy szomszédunkban a fertőző kevésvérűség helyenként még mindig járványos formában van jelen.
Az egypatások (ló, szamár, öszvér) fertőző kevésvérűsége fertőző, többnyire idült, vérszegénységgel, gyengeséggel, ödéma képződéssel járó betegség, mely akár már heveny szakaszában az állat elhullásához vezethet.
A betegség a fertőzött vér által terjed, főleg rovarok (legyek, szúnyogok, kullancsok) terjesztik, megfertőzik az egészséges állományt is. Fertőzés előfordulhat fedeztetés, valamint állatorvosi beavatkozások (pl. tömegoltások) során is, amennyiben nem tartják be a megfelelő higiénés előírásokat. A fertőzött állat élete végéig hordozza a vírust, ezért környezetére állandó veszélyt jelent.
Az EIA bejelentési kötelezettség alá tartozó betegség, megelőző vakcinázás és a fertőzött állat gyógykezelése nem lehetséges. A lótartók felelőssége, hogy mindent megtegyenek a fertőzés elkerüléséért.
Magyarország a betegségtől 1996 óta hivatalosan mentes, és cél a mentesség fenntartása, ezért a betegség bejelentési kötelezettség alá tartozik. Hazánkban a fertőző kevésvérűséggel fertőzött ló állami kártalanítás mellett kiirtásra kerül.
A földrajzi közelség miatt a lovasok könnyedén behurcolhatják a betegséget Romániából hazánk területére is.
Kérjük, hogy a Csíksomlyói Búcsúba, illetve egyéb romániai, erdélyi lovastúrákra Magyarországról senki ne induljon el saját lóval, hiszen nem csak saját jószágát, demás lovakat is veszélybe sodorhat ezzel.
Amennyiben ugyanis a kivitt lovak fertőzötten térnek vissza hazai tartási helyükre, a szúnyoginvázió beköszöntével a fertőzésveszély rendkívüli mértékben megnő, más lovak is megfertőződhetnek és sajnos rajtuk kívül azokat is mérlegelés nélkül el kell majd altatni.
Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérjük küldjön emailt a kerdesek@lovasok.hu címre.
Temple Stakes Overdose majdnem orra bukott a startnál
2011.06.01. 18:33
Temple Stakes
Overdose majdnem orra bukott a startnál
A televíziós felvételeket kikockázva látható mi is történt: a versenyt nyerő Sole Power jobbra kitört a startbokszból, és majdnem feldöntötte Overdose-t, aki kis híján orra bukott, talán megijedve a felé közeledő lótól vagy mástól.
Mikóczy Zoltán elmondta, hogy kétségtelenül több hátráltató tényező is befolyásolta Overdose versenyét, de a rossz rajt, az elvesztett patkó és a kemény pálya még összességében sem voltak olyan jelentőségűek, hogy ezek miatt veszített volna. Azért hozzuk szóba őket még egyszer, utoljára, hogy le lehessen zárni az ezekről folyó vitát, és az egész csapat csak arra koncentrálhasson, hogy a hátra lévő három hétben minél jobban felkészítse Overdose-t Ascotra.
Először saját felvételünkön vettük észre, hogy a 6-os startbokszból kirontó Overdose feje természetellenesen mélyen van a rajtnál. A minősége azért nem a legjobb, mert egy kilométerre álltunk tőle, de a lényeg így is látszik.
Ezután visszanéztük a televíziós felvételeket, és mivel egy kamera szemből is rögzítette a rajtot, ki tudtuk kockázni, mi is történt: A versenyt nyerő Sole Power jobbra tört ki a startbokszból, és majdnem feldöntötte Overdose-t, aki kis híján orra bukott.
Miért hátráltatta ez jobban Overdose-t, és kevésbé a verseny későbbi nyerőjét? Ugyan Overdose versenye messze nem ezen múlt, de talán közrejátszott abban, hogy nem tudott olyan remek startot venni, amivel korábban rendre komoly előnyt szerzett riválisaival szemben. Sole Power viszont inkább nagyszerű hajrájával szokott küzdelembe kerülni, számára az első méterek nem bírtak ugyanekkora jelentőséggel. Ennek kapcsán Mikóczy Zoltánnal is végigvettük Overdose versenyének momentumait.
Az elmúlt napokban számtalan rajongója érdeklődött e-mailben és Facebook-oldalunkon Overdose hogyléte felől, aggódnak az elvesztett patkó miatt, és, hogy ismét megviselhette az elvesztett verseny...
Mikóczy Zoltán: A bal hátsójáról lelépett patkó semmilyen problémát nem okozott, hétfőn mind az első, mind a hátsó lábait újrapatkolták. Már ebben az új szerelésben kezdi a felkészülését Ascotra.
Természetesen elfáradt, hiszen kemény versenyt futott, de nem érezhető nála semmiféle rosszkedvűség. Hétfő délután, amikor eljöttem tőle Pulboroughból, már mutatkozott, hogy jól érzi magát, meg is csipkedett. Semmi jele olyan letargiának, amilyen a baden-badeni vereség után volt.
A hátsó patkó elvesztése önmagában nem szokott nagyobb problémát okozni, igaz, Suborics a verseny után azt nyilatkozta, hogy emiatt kicsit megváltozott futása ritmusa, ami miatt a tervezettnél korábban kellett indítania...
Mikóczy Zoltán: Van ebben is némi igazság, de azt gondolom, most már nem a hibákkal kell foglalkozni, hanem előre kell nézni, és Overdose megfelelő felkészítésére kell összpontosítanunk. Amúgy a hátsó patkó leverését a ló abban a sebességben, amiben 600-nál volt, nem nagyon érzékelte. Ennél sokkal jobban befolyásolta a versenyét, hogy rossz startot vett, rögtön a bokszajtó kirúgása után a későbbi győztes Sole Power szinte fellökte oldalról. Őt utána lovasa visszavette, kihúzta a falra, és ezt a pozíciót kihasználva várásra lovagolt, és csak a végén jött előre.
Mindig az a ló jár rosszabbul, akit leütköznek, mert aki belemegy, az a lendületéből kevesebbet veszít. Előzetesen úgy kalkuláltunk, hogy, ha sikerül Overdose-nak jó startot vennie, akkor a mezőny szinte tolta volna maga előtt. Most e helyett a többiekkel egy frontban kellett mennie, amire eddig még nem nagyon volt példa. Ez a szokatlan helyzet is befolyásolhatta a versenyét. Ezen a szinten, ahol Overdose most megmérettetett, nagyon kicsi nüanszokon múlnak a dolgok, az aznapi forma, idegállapot, és a versenyek legrejtettebb részletei döntik el a végkifejletet.
Ezek a hátráltató tényezők kétségtelenül megvoltak, de még összességében sem olyan mértékűek, hogy ezek miatt veszített volna. Ez nem volt igazán az ő napja, és tennünk kell azért, hogy a lovat kellőképpen feltöltsük energiával, hogy a szükséges tűz és versenyszellem meglegyen benne.
A Haydock Parkban e versenyt megelőzően két hétig nem esett az eső, ami miatt a pálya keményebb volt a számára ideálisnál. Suborics elmondta, hogy Overdose 600-tól már inkább felfelé galoppozott, mint előre, azaz a lábait futás közben inkább felfelé emelte, mint előre nyújtotta, így pedig nem lehet elég gyorsan haladni. Ő ezt is a kemény pálya rovására írta, hozzátéve, ilyenen a jövőben nem indítaná a lovat. Ascotban pedig június közepén többnyire kemény szokott lenni a pálya...
Mikóczy Zoltán: Ezen el kell gondolkodni, mert, ha nagyon-nagyon kemény talaj lesz, akkor az már olyan mértékben is előnytelen lehet Overdose számára, hogy előfordulhat, mérlegelnünk kell az indulás lehetőségét.
Fogatos Felvonulás Budapest belvárosában Budapest, 2011. május 27.
2011.06.01. 18:32
Fogatos Felvonulás Budapest belvárosában
Budapest, 2011. május 27.
2011. május 27-én, Budapesten az Európai Uniós Vidám Gyermeknap keretében 40 lovas fogat és 40 limuzin vonult végig a főváros legszebb utcáin!
Gyereknap alkalmából több száz, magyar és uniós országokból érkező hátrányos helyzetű gyermek számára szervezett budapesti programsorozatot a Baptista Szeretetszolgálat. A rendezvény főszervezői a Lovasok.hu weboldal munkatársait kérték fel a lovas fogatok toborzására.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy Magyarország lovas nemzet, mint az, amikor össze tudunk tartani egy jó cél érdekében! A magyar lovas társadalom összefogásának eredményeképpen 200 rászoruló és árva gyermek kapott lehetőséget arra, hogy egy kétórás fogatos menet során lovaskocsikra, hintókra ülve bejárhassák és megcsodálhassák Pest nevezetességeit.
Szeretnénk köszönetet nyilvánítani a részvételért minden fogat hajtójának, segédhajtójának, segítőinek és lovainak, akik nélkül ez a felvonulás nem jöhetett volna létre, illetve köszönet a Lovasok.hu csapatához csatlakozó önkénteseknek, akik az események lebonyolításában segítettek!
A nyárisan meleg pénteki napon a lovas fogatok hosszú sora és a hozzájuk csatlakozó csacsifogat a limuzinokkal és a gyerekekkel együtt, rendőrautók és motoros rendőrök kíséretében 12:30-kor indult el a városligeti Közlekedési Múzeum elől, majd 13:00 órakor álltak fel a Hősök terén egy közös fotózásra. Innen az Andrássy út - Oktogon - Deák tér - József Attila utca - Roosevelt tér - Kossuth tér - Alkotmány utca - Bajcsy Zsilinszky út - Nyugati tér - Teréz körút - Oktogon - Andrássy út - Hősök tere - Állatkerti körút útvonalon végighajtva érkeztek meg 15:00 órára a Fővárosi Nagycirkuszhoz, ahol 16:00 órakor a gyermekek részt vettek az Európai Uniós Vidám Gyermeknap címmel megrendezett Segélykoncerten és egy Vizi-Cirkusz előadáson.
A fogatos - limuzinos konvojt Budapest utcáin végig élénk figyelem kísérte, több száz autós és gyalogos lehetett szemtanúja e különlegességnek, amelyre még nem volt példa Magyarországon.
Mindenkinek köszönjük a közreműködést, és reméljük, hogy a jövőben egyre több ilyen és hasonló rendezvényen mutatkozhat be a hazai lovasok színe-java.
Szeretnél külföldön dolgozni? Itt a lehetőség, hogy kipróbáld magad, és külföldön, profi istállóban dolgozz. Ha elég ambícióval és kitartással rendelkezel, ha legalább alapfokon beszéled a német vagy angol nyelvet, ha csak szakmai tudásod szeretnéd gyarapítani, vagy ha csak szeretnél jobban keresni, akkor ne habozz!
Hívj minket, hogy közösen megtaláljuk a neked legmegfelelőbb munkahelyet!
Több éve dolgozom kisebb-nagyobb megszakításokkal németországban a lovas sport területén. Jelenleg Észak-Németországban egy holsteini tenyészetben a fiatal lovak nyereg alá szoktatása, belovaglása és körung-ra való felkészítése a feladatom. Emellett kb. 2 éve segítünk honfitársainknak, akik lovas területen szeretnének külföldön elhelyezkedni. Számtalan belovagló, lóápoló és lovász a közreműködésünkkel talált magának megfelelő munkahelyet. Sajnos többször előfordult, hogy a munkaadó és a munkavállaló nem felelt meg egymásnak. A munkaadó részéről legtöbbször a nyelvtudás, illetve a szakmai tudás és tapasztalat hiánya a legfőbb probléma. A munkavállalók részéről sajnos az a tapasztalatunk, hogy alulbecsülik a munkát, többre tartják a valósnál saját tudásukat. Emiatt legtöbbször minket okolnak és hibáztatnak. Tudomásul kell venni, hogy ezekben az országokban lényegesen nagyobb az elvárás és fejlettebb a lovassport. Az előzetes telefonbeszélgetés alapján nehéz megítélnünk a jelentkezők szakmai hozzáértését és rátermettségét. De igyekszünk kielégítően és pontosan válaszolni a jelenkezők kérdéseire.
Amit elvárunk:
A fentieket figyelembe véve kérjük, hogy csak azon személyek jelentkezzenek, akik teljes elhatározással, megfelelő szakmai tapasztalattal és nyelvtudással rendelkeznek. Kérjük a jelentkezési lap értelemszerű és pontos kitöltését és továbbítását.
Elsősorban Luxemburgba, Svájcba, Ausztriába és Németországba lehet jelentkezni.
A munkahelyek valódisága leinformálható, a munkavállaló részére a közreműködésünk költségmentes. A kiutazás egyénileg történik, kivételes esetekben utiköltségtérítés ellenében segítünk. A munkahelyeken lakás, illetve szoba biztosított, néhol teljes ellátással.
"Lőwey Lászlo segítségével jutottam ki Németországba dolgozni, mint lóápoló. Az első munkahelyem Svájcban volt, azonban a munkáltató nem tartotta be az előzetes megállapodásunkat. Telefonon hívtam Lászlót, aki rögtön kiutazott a saját költségén, és számon kérte az előzetesen megbeszélteket. Sajnos nem volt korrekt a munkáltató, ezért László javaslatára megnéztünk egy németországi lovardát is.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert azóta – 2 hónapja – itt dolgozom, hivatalosan (2 hét után bejelentettek), nagyon jól érzem magam, és megbecsülik a munkámat. Napi 8 órát dolgozom, heti 1 szabadnappal.
Több lánnyal tartom a kapcsolatot, akik szinten kint dolgoznak László jóvoltából, és csak jókat meséltek a munkahelyükről és körülményeikről. Ezeket figyelembe véve én csak köszönettel tartozom Lászlónak és kolléganőjének, Violának, és csak javasolni tudom minden külföldre vágyó lovasnak, hogy keresse őket bizalommal."
Németh Ildikó
"Németh Ildikó vagyok, jelenleg Svájcban dolgozom az Optimum-horsesnál, ahová Lőwey László segített kijutni. Nagyon jó helyem van, korrekt fizetés, jó szállás, jó csapat! Kijövetelnél is minden rendben volt!
Ajánlom minden lovasnak - aki nem retten vissza a munkától, beszél angolul/németül, és hajlandó hosszabb távra elszegődni -, hogy próbáljon szerencsét külföldön!
"Raffael S. Károlynak hívnak, magyar távlovas körökben jól ismernek, mert több hazai versenyen indultam, és értem el sikereket 40 es 80 km-en.
7 hónapja dolgozom Németországban. Első munkahelyemet egy másik „munkaközvetítő” segítségével találtam, de jól ráfáztam vele, mert a munkaadóm 2 hónap után nem fizette ki a béremet, majd miután én azt követeltem, kirúgott, így pénz nélkül maradtam egy idegen országban.
Ekkor kaptam meg Lőwey László telefonszámát egy lovas barátomtól, akit szinten ö hozott ki. Felhívtam es elpanaszoltam a helyzetemet. Ö azt javasolta, hogy hívjam a rendőrséget, és nekik is mondjam el a történteket. Megtettem, és kötelezték a főnököm, hogy fizesse ki a ledolgozott bérem. Ezek után Lővey talált nekem egy helyet, ahova még aznap elutaztam. A vonat késő éjjel ért oda, de az állomáson már vártak. Azóta itt dolgozom, 1 hét után bejelentettek. Szép lakásban lakom, jól érzem magam, és úgy érzem, szeretnek." Lovas munkaközvetítés külföldre
Lovas munkaközvetítés külföldre
Itt az új, vicces extrém sport: a lovas gördeszka!
2011.05.31. 20:38
A lovak csodálatos állatok, szinte bármilyen durva körülményhez hozzá lehet őket szoktatni, egy deszkán egyensúlyozó ember igazán nem nagy megrázkódtatás számukra, csak arra kell figyelni, hogy betartsák a biztonsági előírásokat és megfelelő felszereléssel induljanak útnak.
Daniel Fowler-Prime, a Mennyei királyság és A Da Vinci-kód lovaskaszkadőre agyalta ki ezt a rendkívül természetközeli tevékenységet, az ötlet akkor pattant ki a fejéből, amikor egy farmon közösen hülyültek a haverjaival.
"Semmi máshoz nem hasonlítható érzést ad, szinte eggyé válsz a természettel. Fel kell készülni néhány lila foltra, mert eleinte elkerülhetetlenek az esések, amik vágtasebességnél majdnem olyanok, mintha egy haladó autóból pottyannál ki."
- mondta Daniel, aki csapatával együtt már saját központot is nyitott a Staffordshire megyei Seisdonban és már az idei versenyeket is tervezik.
Képek: Northfoto
Ifj. Lázár Zoltán győzött a Tattersallban!
2011.05.28. 22:37
Ifj. Lázár Zoltán győzött a Tattersallban!
Május 20-22-én a Tattersallban rendezték az ötödik országos díjugrató minősítő versenyt.
A Tattersall vezetőségének reményei szerint ezen a hétvégén a versenyzők végleg elbúcsúztak a régi, nagyon elhasznált füves talajtól. A pályát ugyanis várhatóan átépítik, a füvet pedig homokra cserélik majd fel.
A pénteki napon rekkenő hőség fogadta a versenyzőket és a nézőket egyaránt. Szombat késő délután azonban egy óriási felhőszakadás miatt törölni kellett a két utolsó versenyszámot a programból.
A három versenynap eredményei:
Péntek
Az első napon az 5 éves lovak versenyét (110 cm) az 1993. évi felnőtt magyar bajnoka, Rezgő Zoltán nyerte Rádiháza Csicsergő nyergében. A második helyen Fábiáncsics Gábor (Grand Jordan) végzett, a harmadik Grundtner Gábor (Brown Gold Lady) lett. A 6 éves lovak minősítőjét (120 cm) - ahogyan egy héttel ez előtt Nyíregyházán - itt is Técsy Attila nyerte Alfie nevű lovával. Második Varga Balázs (Lola), a harmadik helyen Burucs Barna (Casimella) végzett. Az A/1 nyitott versenyszámban (125 cm) Majláth Csaba bizonyult a legjobbnak Urbinóval, Kis Zsolt (Cornero) és Asztalos Sándor (Enriqe) előtt. A/2* (130 cm) versenyszámban Mráz Tamás győzött Mimivel (Prosper LK), második Burucs Borbála (Pinocchió), a harmadik Sohajda Júlia (Pepita) lett.
Szombat
Szombaton az ifjúságiak versenyét (110 cm) Piri Hanna Villő nyerte Jvanhoe nevű lovával. Második lett ifj. Lázár Zoltán Bellinával, úgy, hogy akét lovas között csupán minimális idő különbség döntött az első hely sorsáról. Ifj. Lázár Zoltán lovát, Bellinát a Lázár család tenyésztette. Érdekesség, hogy Bellinának az anyja a legendás Bella, aki Lázár Zoltán 1997. évi egyéni világbajnok fogatának volt a tagja. A/1 (125 cm) nyitottban Grundtner Gábor nagyszerű időeredménnyel és hibátlanul teljesítette a pályát Comet Ladyvel. Majláth Csaba (Urbino) másodikként, a harmadikként pedig Réti Dávid (Final Destination Z) végzett. A/2*(130 cm) versenyszámban Budavári Anikó győzött Calvados nyergében, második Bogár István (Lili), a harmadik Szotyori Nagy Kristóf lett (Lacrima Di Felicia) Prosper LK. Az A/3* (140 cm) versenyben Burucs Borbála bizonyult a legjobbnak Pinocchióval, ő és a második helyezett Marton András (Lancelott) tudtak csak hibátlanul lovagolni. A harmadik helyezést Réti Dávid (Laakoon) szerezte meg.
Ezután - ahogyan az elején már említettem - a viharos időjárás végett az utolsó két versenyszámot nem tudták lebonyolítani a szervezők.
Vasárnap
Az utolsó napon két lovas nagyszerű teljesítményt nyújtva emelkedett ki a mezőnyből. Az egyik ifj. Lázár Zoltán, a másik pedig Técsy Attila volt. Pirik Zsolt tanítványa, ifj. Lázár Zoltán kiváló lovaglásával megnyerte a fiatal lovasok versenyét (125 cm) Afroditével(Cenzor-Aliz), méghozzá hibátlan eredménnyel és a legjobb idővel. A második helyen szintén Pirik Zsolt által felkészített lovas, Béni Lilla (Cewin) végzett, a harmadik Karádi Kamilla (Huncut) lett. A 6 éves lovak versenyét (120 cm) - ahogyan pénteken, úgy vasárnap is - Técsy Attila nyerte Alfie lovával, a második és harmadik helyen a Burucs testvérek osztoztak, Barna (Casimella) a második, Borbála (Capua) a harmadik helyen végzett. Az A/2** (135 cm) versenyét szintén Técsy Attila nyerte Adél nevű lovával (Ginius-Timea) és még a második helyezés is az övé lett Casparral. A harmadik helyet Daragó Zoltán (Ragyogó) szerezte meg. A nap fő versenyében A/3*(140 cm) Réti Dávid Laakoon (Landor-Pamina) nyergében győzött, ugyanebben a számban szombaton még csak harmadik lett, most viszont sikerült neki nyernie. Kelemen Kristófé (Carl Der Grosse) a második hely lett, a harmadik pedig Hegedűs Kristófé (Havran).
A következő Mén-Kanca és Országos Minősítő versenyt Mezőhegyesen rendezik meg június 3-5. között. A Pirik LK pedig június 4-én B-kategóriás versenyt rendez Gönyűn.
A versenyről készült további fotók itttekinthetők meg.
Szerző és fotók: Tóth István, LovasPlaza.hu (2011. 05. 25.)
A Herceg projekt Avagy: összefogás egy nem mindennapi lóért...
2011.05.28. 22:37
A Herceg projekt
Avagy: összefogás egy nem mindennapi lóért...
2011.05.26
Herceg a szerdát az utazás fáradalmainak kipihenésével töltötte. A mai napon kezelő orvosa, Dr. Tóth Péter a tervezett gipszelés előtt készített néhány röntgenfelvételt. Kiderült, hogy a csontdarab teljesen levált, így már semmi esély arra, hogy újra összeforrjon. Így tehát a gipszelés is értelmét vesztette, Herceg egyetlen esélye a műtét.
Öröm az ürömben, hogy a műtét révén esélye van arra, hogy teljesen felépüljön. A beavatkozás során arthroscoppal próbálják majd eltávolítani a letört csontdarabot.
A sorsdöntő operációra hétfőn kerül sor az Üllői Nagyállat Klinika munkatársai jóvoltából. Hazánkban ez lesz az első ilyen jellegű beavatkozás.
Hercegnek ezután kapnia kell még egy-két szteroid-hyaluronsav kezelést az érintett ízületbe, melynek hatását Equimins ízületvédő termékekkel támogatják meg.
Amennyiben bármilyen formában tudná támogatni Herceg gyógykezelését, kérjük írjon Csíkos Juditnak a következő email címre: csjudith@gmail.com
2011.05.25
Herceg 6 éves arab félvér, kálváriája tavaly novemberben súlyos, de átlagosnak tűnő sántasággal kezdődött. Orvosai kezdetben váll-, majd patasérülésre gyanakodtak, üllői kivizsgálása során pataízületi gyulladást lehetett sejteni, de a biztos diagnózisra idén májusig kellett várni: pártacsonttörés.
Judit, Herceg gazdája az elmúlt hónapokban minden követ megmozgatott, minden tartalékát ráköltötte lovának gyógykezelésére, így mire fény derült a probléma valódi okára, már a bértartás kigazdálkodása sem egyszerű számára, a műtét pedig szinte elérhetetlennek tűnik… Ugyanakkor szeretne mindent megtenni azért, hogy Herceg még további szép éveket töltsön vele, még ha „csak” legelőn is.
A Lovasok.hu időnként fel szokta vállalni, hogy segít ilyen esetekben, kizárólag akkor, ha tudjuk, hogy a gazdi valóban mindent megtett, valóban minden továbbit megtenne a lóért, de nincs más lehetősége, mint segítséget kérni.
Hiszen részünkről is felelősség, hogy olvasóink segítségét kizárólag olyan esetekben kérjük, amikor ez indokolt. Judit és Herceg esetében azonban indokolt. Judittal karöltve tehát szervezni kezdtünk.
Néhány napon belül példás összefogás bontakozott ki, így Herceg ma (2011.05.25)már meg is érkezett Üllőre, ahol az elkövetkező néhány hétben a Göttler lovarda vendégszeretetét fogja élvezni. Kezelő orvosa, Dr. Tóth Péter az előzetes vizsgálatok után előreláthatóan holnap fogja begipszelni a beteg lábat. Amennyiben az elkövetkező két hónapban megindul a csontosodás, nem lesz szükség műtétre, drukkoljunk tehát Hercegnek!
Azonban messze még a cél, hiszen Herceg még épp csak ráléphetett a gyógyulás felé vezető útra. Kérjük tehát, amennyiben bármilyen formában tudná támogatni Herceg gyógykezelését, írjon Csíkos Juditnak a következő email címre: csjudith@gmail.com
Herceg gipszelés, vagy műtét utáni teljes körű rehabilitációját és fizioterápiáját Vajky Andrea ló fizioterapeuta fogja végezni.
És most átadjuk a szót Csíkos Juditnak, Herceg gazdájának:
Kedves lovasok,
Segítséget kérek imádott Herceg nevű arab herélt lovam gyógyítására. Két éve vettem meg, nem túl jó tartási körülmények elől négy évesen. Első látásra megszerettem. Megjártunk pár lovardát, míg végül megtaláltuk számára a tökéletes helyet, ahol szépen kikerekedett és füves karámban lehetett. Sokmindent sikerült kiderítenem az előéletéről: már fiatal csikó korában lovagolták, megerőltették, rossz körülmények között tartották, és rengetegszer váltott gazdát. Meglepő, hogy ennek ellenére mennyire szereti az embereket és mennyire megbízik bennem.
Novemberben egy pénteki napon hívott az istálló tulajdonosa, hogy biccent a ló, ezért behozták a karámból.
Nem ijedtem meg, hiszen alapvetően sincsenek erős lábai, sarasabb karámban gyakran csúszott meg, ezért tavasszal és ősszel sokszor kellett 1-1 napra pihentetni. Vérmérsékletéből is adódik, hogy állandóan mozog, ugrál, bohóckod
Csúcstechnológiás tréning kocsi
2011.05.28. 22:32
Csúcstechnológiás tréning kocsi
A török Kurtsystems Car tréning kocsija nem kis feltűnést kelt megjelenésével. Ahogy a képen is látható, a ló tulajdonképpen egy komplett kocsit húz maga mögött, amely csúcstechnológiás orvosi műszerekkel (például: elektrokardiogram, oxigénmaszk, mozgásérzékelő, stb.) van felszerelve. A műszereknek köszönhetően a fülkében ülő edző és állatorvos folyamatosan felügyelni tudja a ló egészségi állapotát.
Mehmet Kurt, a vállalat alapítója és a tréning kocsi fejlesztője elmondta, hogy a kocsi kifejlesztésére saját tragédiája miatt került sor. Néhány évvel ezelőtt ugyanis elvesztette kedvenc lovát, aminek oka a ló túlhajszolása volt. Mehmet ekkor döntött egy olyan eszköz kifejlesztése mellett, amivel elkerülhetők az ilyen esetek.
A 4,5 tonnás járművet egy Volvót öt hengeres turbódízel motor hajtja meg, a kocsi végsebessége 37-40 mph is lehet. A szuperjárgány ára 427.000 USD.
Temple Stakes Overdose nem nyert, de jó formát mutatott
2011.05.25. 14:05
Temple Stakes
Overdose nem nyert, de jó formát mutatott
Overdose ismét elveszítette egyik patkóját, az angolok várják Ascotban
A bírói ítélet szerint Overdose négy hosszra a győztestől hetedik a tizenkét lovas mezőnyben, akik közül sokan Ascotban is ott lesznek. A győztes csak három tizeddel maradt le a pályarekordtól, így ez az egyik legjobb lefutási idő a nagy múltú verseny történetében.
Andreas Suborics elmondta, hogy a pálya nagyon kemény volt, leginkább középen, ahol ők futottak, s ahonnan a víz a széleire folyt. Overdose 600 méterrel a cél előtt elkezdett fölfelé jönni ahelyett, hogy előre ment volna, ezért korábban kellett indítani a tervezettnél. Valószínűleg a kemény pálya miatt tette ezt, meg azért, mert elveszítette egyik hátsó patkóját, ez válthatta ki, hogy megváltozott futásának ritmusa. A patkót vélhetően egy mögötte galoppozó ló rúgta le.
Suborics még hozzátette, az ilyen kemény pálya rendkívül előnytelen Overdose számára, Angliában igazán eshetett volna egy kicsit.
A pálya szpíkere a verseny után elmondta a szép számú közönségnek és az érdeklődő tévériportereknek, hogy Overdose-t ezen futása alapján indítani kell Ascotban, hiszen sokáig ott volt az élmezőnyben, csak az utolsó kétszázon kell javítani. Ezzel több szakújságíró is egyetértett.
Mikóczy: Nem adjuk fel!
Óriási bizalommal indult első angliai versenyében a Budapesti Golyónak nevezett Overdose, egész héten róla cikkeztek az angol sportlapok, a verseny napján pedig négy újság címlapján is ő szerepelt. Mondhatni, az angolok is nagyon szerették volna, ha folytatja győzelmi sorozatát. Tenyésztői, a Robinson házaspár is a helyszínen szorított érte. A bukmékerek is kimagasló esélyként, 2-1-hez adták.
A lovat jól ismerők viszont egy kicsit aggódtak, mert túlzottan nyugodt volt, nem izzadt, és a starthoz sem a szokott elánnal vágtatott ki az óriási szélben, no meg ekkora dombokat sem látott még.
A terv az volt, hogy nem megy el úgy az elején, mint máskor, de Suborics talán egy kicsit többet fogott bele a kelleténél, és hiába ment 800-ig az élen harmadmagával, sajnos az utolsó 200-on teljesen eltűnt. Százzal a cél előtt lovasa már nem is erőltette.
Mikóczy Zoltán a verseny után rendkívül csalódott volt, de azonnal közölte, hogy nem adjuk fel, Overdose azért megmutatta, hogy közéjük tartozik, és a további három hetes angliai felkészülés elegendő lesz rá, hogy Ascotban az utolsó métereket is bírja.
A Temple Stakes hivatalos végeredménye
2011. május 21. - Haydock Park
TEMPLE STAKES (Group II), 1000 m
I. Sole Power
II. Kingsgate Native
III. Prohibit
IV. Borderlescott
V. Group Therapy
VI. Rose Blossom 7. Overdose 8. Hamish McGonagall
9. Stone of Folca
10. Tangerine Trees
11. Markab
12. New Planet
3/4 hosszal győz, majd 1/2, 3/4, 1, 1/2, 1/2, 1/2, fej, fej, 1 1/2, 2 hossz
A győztes ideje: 0:57,67
A versenyről
Overdose második próbálkozásra probléma nélkül beállt a startgépbe és nagyon jól kezdett. Nem vezet ugyan, de féltávig az élmezőnyben fut, féltávtól Andreas Suboricsnak már lovagolnia kell. A verseny vége előtt 200 méterrel már fáradtnak túnik, végül a középmezőnyben végez.
Csalódást nem okozott, hiszen hosszú kihagyás után a legjobb sprinterek között futott és bíztató formát mutatott.