Nagy Bandó András: A csikó álma		2011.02.27. 19:53
Nagy Bandó András: A csikó álma Völgyek mélyén, tanyán éltem, egy kis ódon istállóban, anyám mellett sosem féltem, se a vízben, se a hóban. Aki csikó, sosem árva, jó anyámmal szaladgáltam, tarka rétet végigjárva fürödhettem kalandvágyban. Édesanyám kancatejét reggel, este szíttam, szíttam, kerestem a magam helyét, szénát ettem, vizet ittam. Boldog voltam egy szép kinccsel, nyakamban a csengőm lógott, hallgathattam, hogy csilingel, hogyha vígan rugdalózok. Hányszor néztem már az eget völgyek mélyén épp ocsúdva, bámulva a havas hegyet, bárcsak juthatnék a csúcsra! Ó, ha egyszer nagyra növök, táltos szárnnyal égig szállok, és ha majdan visszajövök, fő táltosként itt szolgálok.

Horváth Ferenc - A derby szonettje		2011.02.27. 19:31
Horváth Ferenc - A derby szonettje Gyönyörű minden Derby, mint az élet,   egyetlen és egyszeri villanás,   megcsillannak, s illannak az esélyek,   a vártnak megvalósulása más.  S vehetjük egyszer elhangzó zenének,   dallama a szív legmélyére ás,   s olyan borzongató benne a lényeg,   a reményteljes, komor suhanás.  Mint az élet, mondtam - s bár más nagyon,   e hasonlatot mégis meghagyom,   felértékelve így az életet.  Bizony más: Kentuckyban, Alagon,   Epsomban, akármerre, valahol -   a Derbyn azért győzni is lehet

Hajnal Anna - A musztáng		2011.02.27. 19:26
Hajnal Anna - A musztáng Igaz, csak képről ismerem, de a musztángot szeretem, magasan a hegyekben él, vagy a prérin fut, mint a szél, Ó, rövid, boldog préri - nyár ! a musztáng selyemfűben jár, de akié a legfőbb jó, azt hinnéd, a musztángcsikó: mert ő, ha felnő is szabad, s rejti a magas prérifű (a prérifű csak nyáron hű) s nem nyomja sem hám, sem nyereg (bár istállója sincs meleg), üldözik éhes farkasok, jaj, félelmes a farkasfog, s jeges a szél, éles a szél, és hosszú jaj,hosszú a tél ...

A lovas imája		2011.02.27. 19:18
A lovas imája Teremtő Uram a Mennyekben! Adj nekem erőt, hogy irányítani tudjam lovamat. Adj nekem gyengéd kezet, és tiszta gondolatokat. Add, hogy megértsem őt, és ő is megértsen engem. Te valami különös szeretettel töltötted meg szívemet ezek iránt a teremtmények iránt, s én igérem neked, hogy ezt soha nem tévesztem szem elől. Lelkemet megajándékoztad az irántuk való mély tisztelettel, ami nem hogy gyengülne, de az idő múlásával egyre inkább erősödik bennem. Add,hogy szívem mindig fényárban ússzon mikor a nap sugara finoman megérinti őket. Add, hogy lelkem mindig felderüljön amint meghallom szelíd nyihogásukat. Add, hogy mindig édesnek érezzem a friss széna és a bontatlan zab illatát. Add, hogy mindig mosolyra késztessen ha egy meleg orr érinti kezemet. Élvezem egy forró nap örömét a farmon, a vágtató ló kecsességét és pompáját. A patadobogás hallatán fátyolos lesz a szemem és elszorul a szívem. Add, hogy ez mindig így legyen. Teremtőm ! Adj nekem türelmet, mert a lovak olyanok mint a vitorlába fogott szél, s a befogott szél szeszélyes. Add, hogy ne ijesszem meg őket,és ne ártsak nekik. Ehelyett mutasd meg a természetes utat hozzájuk, hogy megértsem őket. De mindezek felett, Uram, töltsd meg velük az életem ! Ha majd itt kell hagynom ezt a világot, ne küldd lelkem olyan mennyországba ahol ők nincsenek velem. Mert ez a szeretet megszépíti az életemet, s ezért én óvom ezt az érzést, és mindig áldani fogom érte a nevedet. Amen

Molnár István - Irgalmat a Kisbéri félvérnek		2011.02.27. 18:38
Ti, ti hazát vesztett eltévedt lovak, Hánytok- e vérhabot hitvány hám alatt? Hasítja testetek ostor, mi mexikói, Patkótlan lábatok kazah talajt éri?  Utaztok kontinens hat országán át, Van-e határonként fél vödör itatás? Húztok-e holt bikát spanyol porond porán, Fáj- hátatokon a százszoros csapás?  Törik még lábatok Tanger macskaövén, Robbantanak-e fel a Tower elején? Voltál vezér rudas komáromi pusztán, Ma csak egy rovás vagy cirill betűs listán. Gyújt még szalmát alád borgőzös suhanc, Csizmás láb taposs magzatrejtő hasad?, Hajszolnak lefelé hegyi ösvényeken, Zúdul-e utánad fékeveszett teher? Porrá vált világod van ki még megérti, Időtlen létedet már semmi sem védi? Te, aki még holtadban is élsz az emberért, Tested maholnap mázsányi húst megér?    Feszül-e utánad sokmázsás vasalt szán, Bírja-e még lábad jéggé dermedt tundrán? Hová térsz estére, hol az akácosod, Zihálsz erdő mélyén, ez silány sorod?  Vágod-e mélyebbre a széthulló ekét Elcsatolt Kárpátunk félárva peremén? Lesz-e jutalmad zab vagy egy marék, Új, „önként” szerzett ukrán nevedért?  Kőlapon májadat, vesédet kampózzák, Lett-e már belőled kódszámos élőtárgy? Retinád is megtört, reflektor metszi át, Génedet, emléked s éltedet rabolják. Fellépsz-e naponként cirkuszi páraként, Hátadon sós vér patakzik létedért? Tépi rövidzabla egykori finom szád, Bőrödet várja- e az útszéli betyár?  Állsz-e ércbe öntve Verona utcáján, Áldozat vagy-e La voce della Piazzán”? Gondolsz-e doronggal agyonvert csikódra, Mikor térsz meg végre honi itatódra? És ha megváltásként szakad a szívetek Utolsót dobban, de nem magyar föld felett.

Gyors a madár, gyors a szélvész		2011.02.27. 18:31
Gyors a madár, gyors a szélvész, Gyors a villám; Hanem az alföldi betyár Még gyorsabb ám! Ma őkelme csikót szerez Kecskeméten, Szentmártonnál aznap át is Megy a réven.   Holnap a csikót eladja Fehérváron, Eladja, még újat is lop E vásáron. Holnapután már valahol Becskereken Lovagol egy karcsu fakón: A deresen.

A lopott ló		2011.02.27. 18:28
Mint a porszem szélvész Fuvatán, Röpül a legény gyors Paripán. - Honnan, atyafi, oly Hevenyén?- - Pusztáról csikóval Jövök én. A nyerítő ménes Ott legel; Pej csikómat onnan Loptam el. Túri vásár nincsen Messze már; Szegénylegény oda Lovon jár." Ej, nem ugy, jó földi, Nem ugy ám! Adja kend csak vissza Paripám.   Enyim a ménes, mely Ott legel, A csikót kend tőlem Lopta el. - De szavára nem hajt A betyár; Őkegyelme már jó Tovajár. Mégis a gazdának Vígaszul, Hátrafordulván, így Válaszol: "Föl se vegye kárát, Gazduram; Hiszen úgyis elég Lova van. Hej, csak egy szivet bírt E kebel - Azt is a kend lyánya Lopta el."

Gyere, lovam...		2011.02.27. 18:27
Gyere,lovam,hadd tegyem rád nyergem! Galambomnál kell még ma teremnem. A kengyelbe most teszem ballábam, De lelkem már a galambomnál van. Száll a madár, tán párjához siet; Sebesen száll, el is hagyott minket. Érjük utol szaporán, jó lovam, A párját ő sem szereti jobban.

Pusztán születtem... ( Petöfi Sándor )		2011.02.27. 18:25
Pusztán születtem, a pusztán lakom. Nincs födeles, kéményes hajlokom; De van cserényem, van jó paripám: Csikós vagyok az alföldi rónán. Szőrén szoktam megűlni a lovat, Ha ide vagy oda útam akad; Nem szükséges a nyereg a hátán- Csikós vagyok az alföldi rónán. Gyócs a gatyám, patyolat az ingem. Nem vettem, a rózsám varrta ingyen. Hej, maholnap az én piros rózsám Csikósné lesz az alföldi rónán.

Az én pegazusom ( Petöfi Sándor )		2011.02.27. 18:23
Nem angol ló az én Pegazusom, Vékony nyakkal, hórihorgas lábbal, Nem is német teherhordó állat, Széles háttal, medve-topogással. Magyar csikó az én Pegazusom, Eredeti derék magyar fajta, Világospej sima selyem szőrrel, A napsugár hanyatt esik rajta. Nem nevelték benn az istállóban, Nem is igen járt az iskolába; Kinn született, ott kinn fogtam el a Kis-kunsági szép nagy pusztaságba'. Nem bosszantom a hátát nyereggel, Egy kis csótár van csak ráterítve, Úgy ülök rajt, és sebesvágtatva Ragad, mert ő a villám testvére. A pusztákra visz legörömestebb, Mert a puszta születési helye, Hej, ha arra fordítom a kantárt, Úgy megugrik, alig bírok vele.   A falukban megállok egy szóra, Hol a lyányság, mint a méhe-raj, áll; A legszebbtől egy virágot kérek, Akkor aztán, akkor újra hajrá! Visz csikóm, s csak szavamba kerülne, Hogy kivigyen ebből a világból; Ha szakad a tajték róla: ez a Sok tűztől van, nem a fáradságtól. Pegazusom sohasem fáradt el, Hamarjában még el sem is fárad, Biz ezt ne is tegye, mert még messze Vagyon utam, vágyaim határa. Vágtass, lovam, vágtass, édes lovam, Ha követ vagy árkot lelsz, ugord át, S lábad alá ha ellenség botlik, Rúgd agyon az ilyen-olyan adtát!

Májusi rózsák nyíltak....		2011.02.24. 17:44
Májusi rózsák nyíltak éppen, bodza bomlott és orgonák, mikor a ló elleni készül. Sokszor pihent, döcögve járt. Pöttöm legényke jártatta lassan virágos réten és dalolt. Mire fáradtan hazaértek az ég kék vállán ült a Hold. Az istállóban, puha almon, tajték verte ki, remegett, szuszogtak, fújtak, fekve nézték szétterült hasú tehenek. Amikor a kazlak is aludtak, s a göncöl rúdja délnek állt, a ló megellett. Sokáig nyalta leragadt szemű csikaját. Anyja mellett aludt a jövevény, dunnából kiszakadt pehely. Sose terült a szalma szebben, nem aludt így a hó, a tej. Piros kalappal jött a hajnal, intett és aztán elfutott. A csikó fölállt, csomós kis lába reszketett, akár a habok. S ahogy az ablakon bedugta kék orrát a reggel, s rájuk szagolt, anyja hasát döfködte vidáman, hamvas pofával megszopott. Lombok susogtak össze-vissza, tyúkok kotortak, boldogok, irigységükben elhervadtak az arany szirmú csillagok.

Mért jár eszemben az a ló?		2011.02.24. 17:34
Mért jár eszemben az a ló? Madár, az állatorvoséknál... Miért is volt azt nézni jó, hogy farkával legyezve sétál, egy-egy leányt hátára vesz, s meghintáztatja fürge trappban?... Ne kérdezzétek! Fontos ez? Nem is volt más izgalmas abban, csak a remény, hogy majd talán megszólal egyszer incselegve valamelyik lovas-leány: "No, öcskös, hát nem ülsz nyeregbe?" Aki még sose vágtatott, (csupán a Corso-mozi mélyin, ültében is röpülve ott, míg száll a cowboy át a prérin) ki nem szorított még sosem térdével élő póni-kancát, az érzi csak, mily végtelen gyönyör lehet, ha csizmasarkát a ló véknyába nyomja és úgy vág neki a tág határnak... Egetverő reménykedés! Lehet, hogy ez valóra válhat? - "No, öcskös, hát nem ülsz nyeregbe?" - elhangzott végre ez a szó! Intett a lány, hogy most helyette én ülhetek a póniló hátára, hogyha jól vigyázok: s elmagyarázta sebesen, hogy amikor kengyelbe hágok, ő majd hátulról, cselesen csempészi markomba a pálcát, hogy meg ne lássa lovam... mert lovagláshoz kell a pálca, de a bolond Madár olyan, hogy tűri bár, de hogyha látja, attól megugrik, s elrohan... Azóta hány ló volt alattam - hajaj! - s hányat feledtem el... (hisz lovardákból elmaradtam, s a futtatás sem érdekel), de azt az órát elfelednem holtom napjáig sem lehet, mikor először önfeledten nyargaltam ott, a ház megett... Mert úgy megindult ám alattam az a bolond kedvű Madár, hogy kerten, szérűn túlhaladtam, s kiyílt előttem a határ! Néztek a lányok, kiabáltak, mert féltettek, hogy felbukom; "Ne nyargalj úgy a vakvilágnak! Vigyázz, maradj a járt úton!" - Jól elragadott az a póni... Miről is kezdtem versemet? (Ki fesztelen szeret dalolni, kötött formában is fecseg...) Olyan siralmas e december, s olyan hosszú a délután! Örökké csak gubbaszt az ember, s eped homályos cél után... Bús elmebaj! Mit is kívánok? A mennyországban volna jó, hol angyalok közt nyargalászik három leány, s egy póni ló.

A lovak és az angyalok		2011.02.24. 17:13
A lovak és az angyalok Mert végül semmisem marad, csak az angyalok s a lovak. Csak állnak lent az udvaron, az angyalok meg a szobámban; csellengnek néha szinte százan- egy lény mit is tesz önmagában? Feldobrokol, s ismét megáll, vagy szárnyát csattogtatja olykor, mint egy szellőzködő madár. Csak állnak és nincs semmi más, csak látvány és csak látomás, csak láb, csak szárny- az út, az ég, bennük lakik a messzeség- oly távol vannak, oly közel. Talán ők már nem hagynak el.

Út		2011.02.24. 17:05
Út Patkolj nekem lovat, kovács, hadd vigyen egyszer már haza. Jó ez a szódás paripa. A cukrászboltnál majd megállunk, ott utoljára még benézek, akár egy alkony ablakán; hogy villognak a sütemények, a sok mennyei marcipán- és aztán minden színtelen. És nem lát minket senkisem. A ló dobog csak, tompa dobja, mintha egy szív ver, távolodva. És lassan úsztatunk tovább, valami víz, valami fák, valami lombos némaság, talán valami suhogó, lomb-kupolák alatt futó, talán folyó a rengetegben- de nem tudom- minden nevetlen- lehajlok. Ne érjen az ág. Átölelem a ló nyakát.

A lovam nyerge hajít....		2011.02.24. 17:01
A lovam nyerge hajít s az országút settenkedõ fordulói hívnak, Kápráztatón hinti eltapodott és ugrasztott porát a föld, Szemem öles, hanyag lasszót vet: nyakon kapok a mezõn egy parasztlányt s egy tornyot tépek el a templomától: hurcolom õket, Intést adok és sodrom a sorakozó, zászlós fákat, (A lovam nyerge hajít) Tudom: lovam patái utolsót karcolnak mindjárt és többé nem csap arcomba, mint útszéli ág: a természet, s nem vonszolom uszályom már, az erdõt, nem nyúlok többé a futkosó barázdák hálójába repülõ karral, lovam patája utolsót karcol mindjárt s izzadt sörényét fogom símogatni, Ma még hajít a nyerge s hurcolok, tépek mindent.

Vak ügetését hallani....		2011.02.08. 10:15
Vak ügetését hallani Eltévedt, hajdani lovasnak, Volt erdők és ó-nádasok Láncolt lelkei riadoznak. Hol foltokban imitt-amott Ős sűrűből bozót rekedt meg, Most hirtelen téli mesék Rémei kielevenednek. Itt van a sűrű, a bozót, Itt van a régi, tompa nóta, Mely a süket ködben lapult Vitéz, bús nagyapáink óta. Kísértetes nálunk az Ősz S fogyatkozott számú az ember: S a dombkerítéses sikon Köd-gubában jár a November. Erdővel, náddal pőre sík Benőtteti hirtelen, újra Novemberes, ködös magát Mult századok ködébe bújva. Csupa vérzés, csupa titok, Csupa nyomások, csupa ősök, Csupa erdők és nádasok, Csupa hajdani eszelősök. Hajdani, eltévedt utas Vág neki új hináru utnak, De nincsen fény, nincs lámpa-láng És hírük sincsen a faluknak. Alusznak némán a faluk, Multat álmodván dideregve S a köd-bozótból kirohan Ordas, bölény s nagymérgü medve. Vak ügetését hallani Hajdani, eltévedt lovasnak, Volt erdők és ó-nádasok Láncolt lelkei riadoznak.

Szellő, Ráró...		2011.02.08. 10:12
Szellő, Ráró... Szellő, Ráró, Szépen járó. Jó lovaim, fussatok! Majd estére, Hazatérve, Kaptok finom abrakot. Jön a vonat, Ni, hogy szalad! Szaladjatok ti is ám! A vonaton, Azon, azon, Jön az én édes anyám!

A bajnokok....		2011.02.08. 10:10
"A BAJNOKOK BAJNOKA VAGYOK, HA FUTOK REMEG A FÖLD, AZ MEG NYÍLIK FELETTEM S HALANDÓK UJJONGANK EZ A DIADALA ÚTJA S TISZTELET KÖRT TESZEK A TULAJJAL, AKI VIRÁGOS TAKARÓT TESZ RÁM"

Lovam hátán		2011.02.08. 10:06
Pintér Zoltán--Lovam hátán Lovam lába halkan csendben Tipeg topog fű se rezzen, Szépen lassan andalog Táncol mint az angyalok, Nesszenések madárdallam Ág reccsen a friss avarban, Lovam ugrik elszalad Elröpít egy perc alatt, Vágtass vágtass sebesen Repíts át a kék egen, Sörényedbe kapaszkodva Ráugrunk a csilagokra, Nyereg nélkül szőrén ülök Úgy pörög, hogy elszédülök, Felhők között nem is látom Hová viszel jóbarátom, Napkorong az uticél Oda engem ne vigyél, Megéget az minket nyomban És az álom lángra lobban, Menjünk inkább le a Földre Harmatos friss legelőre, Fűbe fekszem álmodom Enyém vagy szép táltosom.

Ha egy ló....		2011.02.08. 10:00
"Ha egy ló társává fogad neked adja mindenét: erejét, kitartását, vad szellemét. De cserébe nem kéri el mindened, elég neki megbecsülő Szereteted!"

Hazavár e táj		2011.02.08. 09:57
Szilaj – Hazavár e táj Mesél a szél, játszva száll az én hazám az ősi táj az alkony, ha csókol és fényárként ég hol vársz, olyan távol van még A hazaút hosszú sok akadály vár rám a távolság hív hiányod fáj Mint árnyék követném a lépted nyomát ha hozzád elérnék nem szállnék tovább Száguld a musztáng az álmunk után és nincs már mi feltart hisz az út végén vársz Hisz tudom jól, hogy vársz a szívem hozzád talál ha leszáll majd az alkony a fény ránk talál Mint árnyék követnéd a léptem nyomát Hej! ha hozzám elérnél nem szállnál tovább hisz vár rám az alkony és egy pont biztos már óóó hazavár engem mindig, mindig e táj.

HOMMAGE magyar		2011.02.08. 09:53
Tandori Dezső : HOMMAGE magyar Ki szedi össze váltott lovait, ha elhulltak, ki veszi a nyakába? ki teszi meg mégegyszer az utat értük, visszafelé, hiába? Kardél-nyargalásod két oldalán még kettészelve is ez állatok hozzád lassult múlásukkal bevárják, amig kidől utolsó hátasod: most még, nem deszka-földes-álruhásan, visszanézhetnél e hűlő vetésre – hogy zokogás kockázzon koponyádban, kopogjon tört szemük dióverése.

MIRZA		2011.02.08. 09:47
Simon István MIRZA Ahogy elsö gazdája hívta, mi is csak így becéztük: Mirza. Sejtelmünk se volt, mit jelent a szó, mit magával hozott a kiscsikó, mikor egy tavaszi vásár után udvarunkba vezette apám. Mirza, Mirza... mint rejtelmes talány csendült a szó nagyanya ajakán. Sehogy se akart békülni vele, aztán ráhagyta: ,,Egye a fene ezt a bolondos, furcsa szót." S így hívta ö is a kiscsikót, kinek deszkából tákolt kaloda volt istállónkban külön otthona. Nappal persze ficánkolt nagyon, játszott a tyúkokkal az udvaron. Nyihított, dobbantott, majd megszaladt, üzte a bungó szarvasbogarat. Nagyanyát leste: ölbe fát ha vitt, hát elkísérte a konyhába is. Meglátta és kiáltott sikítva: „Hej, de megijesztettél, te Mirza!" S ráveregetve a kampós nyakra, kockacukorral kicsalogatta. Vasárnap, ha ballagott misére, lányok között a csikó kisérte. Kert alól, ha paprikát hozott, mögötte Mirza ugrándozott s selymes füvön, petrencék között, így szerzett nagyanyának örömöt. Örömöt, kedvet... Aztán egy napon ebédnél így szólt apám: eladom, sok az adó, lassan a sírba visz, és télire majd kell a csizma is. Ült némán a megrémült család, mindenki letette a kanalát. S kinek neve talány maradt, titok, elvezették a kedves kiscsikót. Áthajolva a pudvás kapufán, nézte a távozót még nagyanyám, és halkan suttogta, szepegte sírva, mint legszebb szót a földön: Mirza, Mirza.

Lovak himnusza		2011.02.08. 09:45
Lovak himnusza Idegben hallom a dobbanást Belém hatolva zúg tovább: Elmosódott képben a rohanás Lelkemben meg nem áll; Sós ízű sörény, s a zöldszagú fény: Harc, romantika, báj, s ború semmi, Istenhez hasonlóbb földi lényhez Ki kísértél évszázadokon Hozzád szól zengzetem hátadon Hulló levéltől a tikkasztó napsugáron át Szolgállak, felnézek rád: Hívó szavad hallgatom messzi álmokon Emberek vérével vörös, izzadó orcád illatát Társként szélben érzem Küzdelmünk múltját büszkén Hirdetem, s őrizem! Patáid nyomán vonul minden Nemzet a földön S a föld minden nemzetének földjét Taposod immár mindörökké!

A fehér csikó		2011.02.08. 09:43
Kovács Géza: A fehér csikó Jönnek majd fekete, vörös, sárga lovak, örvendezzetek a fehér csikónak! Zsoltárt ficánkol a Duna-Tisza között, leendő lovasa házamba költözött.

LÓRA...!		2011.02.08. 09:41
Arany János:LÓRA...! Lóra, magyar, lóra! most ütött az óra, Nem is óra ütött: vészharangot vernek: Tűz van! ég a házad! a világ fellázadt: Most kell talpon állni a magyar embernek. Északról, keletről, délrül, naplementrül Az egész szomszédság mind ellened zendül; Akivel megosztád falatodnak felét, Legelébb is az köt készakarva beléd. Ezt a szép síkságot, ezt a dús alföldet, Ménedet, gulyádat irigyelik tőled; Elhagyják a köves terméketlen rossz tájt, S a tiéden vágynak tenni ingyen-osztályt. Mutasd meg azért is, hogy e puszta róna Halálthozó lakhely másunnan-valóra; Vize, levegője van neki vesztére: Szívfájást kap tőle s mind elfoly a vére.

KISCSIKÓ-SIRATÓ		2011.02.08. 09:38
NAGY LÁSZLÓ KISCSIKÓ-SIRATÓ Fehér volt anyád, te meg fekete, anyádat elásták, de te nem tudtad, lefeküdtem melléd, simogattalak, sajnáltalak téged, bársony-kiscsikó, puha volt a füled, mint a kisnyúlé, nyakadon a csengő piros szalagon, de te nem csengettél, bársony-kiscsikó, szívedet hallgattam, alig dobogott, tartottam orrodhoz gyenge tollpihét, tollpihén a lelked alig remegett, sirattalak téged, bársony-kiscsikó, nem kellett már neked a dudlis üveg, inkább a földhöz verted halántékodat, tejfoggal haraptad piros nyelvedet, siratlak, siratlak, bársony-kiscsikó, bőrödet lehúzták, szárítják a napon, sírodat megásták a meggyfák alá, gyönge a te csontod, mint a babáké, a hajnali harmat széjjel őröli, bőrödből csinálnak fekete sipkát, drága bőrtarisznyát borosüvegnek, siratlak, siratlak, bársony-kiscsikó, a gyenge lucernát nyulak csipkedik, ott ficánkolsz te a csillagok között, onnan megrugdosod az én szivemet, minden reményünket befödi a hó, siratlak, siratlak, bársony-kiscsikó.

Lovak Álma		2011.02.08. 09:37
Lovak Álma Lovak álma a szabadság. Zabla nélkül élni. Vágtatni a pusztában, a széllel szembe nézni. A lovak álma az igazság. Adni, sose kérni! Nem rohanni a semmiért ellátni a célig! A lovak álma a család. Csikókkal együtt lépni. Mutatni nekik az életet, a múltról mesélni. A lovak álma a csillagok, mindig jobbat remélni. Hol valaha volt a Föld, oda visszatérni. A lovak álma nem eladó, a szemük beszédes. Féljen, aki ellenáll, ha megindul a ménes. A lovak álma nagy vihar, mely rendet teremt végleg. Dörgö villámok után, élet lesz az élet. A lovak álma a szenvedély, a bot nélküli élet. Ki tudja, mi a szeretet, náluk mindent elérhet! A lovak álma egy hely, hol az utak összeérnek. Hova gyülik sok ember, s égig szól az ének. A lovak álma egy istálló, oda fáradtan betérni, egy simogatás attól, ki a lovak álmát érti. A lovak álma nem eladó, a szemük beszédes. Féljen, aki ellenáll, ha megindul a ménes.

Weöres Sándor: Öszvérek		2011.02.08. 09:33
Weöres Sándor: Öszvérek Kordét húztunk drágakő-sivatagban, szőrünkbe csillámport habart a szél, cukros kalácsként csillogtunk a napban, zsákot szaglásztunk: van-e benn kenyér?