| 		
		 
 Lipicai
  2011.01.22. 16:39 
 
 A Lipicai 
  
    
        
              | 
              | 
            
             A Lipicai ló melegvérű és már a XVI. századtól  létezik. Lipicai lovakkal a leginkább a Bécsi Spanyoliskolában  találkozhatunk. Tenyésztése nemcsak nálunk, Magyarországon folyik, hanem  máshol is, ahol saját típusok alakultak ki a Lipicain belül. A Lipicai  lovakat főként a királyi udvarnak szánták. 
            A Lipicai spanyol-génhányadú ló, a tenyésztésben  legnagyobb részt a Spanyol ló volt hatással. A fajta a nevét a Lipica  méneséről kapta, melyet 1580-ban hoztak létre. A fajtába került Arab  génhányad is. Mindezek után talán említésre méltó a Spanyol Lovasiskola,  mely tulajdonképpen a lovairól kapta nevét és 1572-ben alapították.  Kicsit tömegesebb, mint egy átlagos melegvérű de sokáig elél. 
            Nemcsak hátasként állja meg helyét, de nagyon sokszor  fogják be fogatba, ahol szintén kiválóan állja a sarat. A fejen látszik  az arab hatás, bár kissé kosfej jellegű. A nyaka izmos de rövid, a mar  nem kifejezett, háta nem túl hosszú, fara széles, végtagjai rövidek, de  erősek és a pata is kemény. Marmagassága 155-170 cm közé esik, színe  leggyakrabban a szürke, de előfordul pej és fekete színben is. 
             | 
         
    
 
  
A fajta kialakulása: 
 A  fajta eredete több mint 400 évre nyúlik vissza, amikor 1580. május  19-én döntés született egy hercegi ménes felállításáról a köves,  karszt-tetőn fekvő Lipicán. A császári udvar számára kívántak itt  kiváló, tűrőképes, a pompát, a gazdaságot minden jellegében mutató lovat  előállítani. A tenyésztés spanyol lovakkal indult, de egész Európában  kutattak olyan mének (de kancák) után is, amelyek a kívánt célt  biztosítani látszottak. 
A dán királyi ménesből az ugyancsak spanyol  hátterű Plútó nevű mén került Lipicára. Követte ezt a mént a nápolyi  királyság legjobb spanyol fajtájú méneséből származó Conversano. A  csehországi Kladrubból a máig nagy értékűnek tartott Favory törzs  alapítója érkezett. Favoryval együtt vásárolták meg a lipicai ménes  számára az eredeti spanyol mén Maestosot is. Nápolyból származott a pej  színű Neapolitano is, amelyet 13 évesen vették meg a lipicai ménes  számára. 
Az 1800-as évek elején a Lipicán kialakult ménes sem tudta  magát távol tartani az előző évszázadok kiemelkedő tenyészhatású  fajtájától az arabtól. A Siglavy törzsből származó arab mén bekerült a  fajtába és Siglavy Capriola néven máig virágzó geneológiai vonalat  alapított. Időközben kiegészült a lipicai törzs az Incitató és a Tulipan  geneológiai vonalakkal. A világon ezt a 8 vonalát ismerik el a  fajtának. 
Az évszázadok viharaiban a ménes nem mindig folytathatta  kívánatos, nyugodalmas életét. A háborúkban előforduló idegen kézre  jutás félelme miatt a ménes többször kényszerült menekülésre. Többnyire  Magyarországra 1809-1815 között 6 évet élt a ménes Mezőhegyesen. Az  1815-ös visszavonuláskor Mezőhegyesen maradtak az alkatban, tömegben  meglévő pluszvariánsok. Mezőhegyesről 1873-ban költözik a lipicai  fajtájú ménes Fogarasra, majd 1912 után Fogarasról is Bábolnára kerül.  Az 1950-es évektől - először csikóévjáratokkal - indult meg a lipicai  fajtájú lovak Bükk hegységbe telepítése. A csikókat 1959-ben követte az  egész ménes. Évszázados kitérő után a fajta kialakulásához hasonló talaj  és éghajlati körülmények közé tért vissza. 
Tulajdonságai: 
 A  lipicai fajtának nagy kosfeje van, amely azonban nem burkolt. Szemei  nagyok, élénkek, értelmet mutatók, Feje inkább alacsony tűzésű. Nyaka  izmos, kakasnyak, magas illesztésű. Ebből adódóan marjára ráborul gazdag  izomzata. Háta hosszú, széles, jól izmolt, mégis gyakran puha. Ágyéka  hosszú, széles, jól izmolt, erős, ezért jól kötött. 
Fara kifejezetten  széles, igen jól izmolt alma vagy dinnye far. Irányultságát tekintve  inkább vízszintes. Igás, hintós jellegének megfelelően szügye rendkívül  széles, feltűnően jól izmolt. Mellkasa inkább dongás, mint mély, ami  maga után vonja lapockájának meredekségét. Fel és alkarja gazdagon  izmolt. Ízületei, inai szárazak, szikárak, csontjai tiszták. Hátulsó  lábai gyakran kardosak, elől-hátul előfordul a puha csüd. Küllemi  jellegéből adódóan mozgása nem térölelő, inkább akciós. Az utóbbi 2-3  generációban sokat javult. 
  
    
        
            | 
             Bottal mért marmagassága: 
             | 
            
             152 - 162 
             | 
         
        
            | 
             Szalaggal mért marmagassága: 
             | 
            
             163 - 171 
             | 
         
        
            | 
             Övmérete: 
             | 
            
             190 - 220 
             | 
         
        
            | 
             Szárkörmérete: 
             | 
            
             21 - 23 
             | 
         
        
            | 
             Színe: 
             | 
            
             Általában szürke, de a szürke semmiképpen sem kizárólagos.  
            Kisebb gyakorisággal előfordul a fekete, sőt a pej lipicai is. 
             | 
         
    
 
A barokk stílus klasszikus képviselője. Igen  tanulékony, nagyon engedelmes, jó munkakészségű fajta. Kemény,  ellenálló, nem nagy igényű fajta. Mozgása egyedülálló, ami  ruganyosságában, akciósságban jut kifejezésre. Impozáns megjelenésű és  mozgású lófajta. Elsősorban fogatló, kiváló hintós és kocsiló.  Igáslóként is megállja a helyét. A spanyol iskolában tradicionális  lófajta. 
Különleges értéke, hogy 400 éve fajtatisztán tenyésztik. Az  1800-as évek elején alkalmazott egyetlen arab cseppvérkeresztezéstől  eltekintve idegen fajtát soha nem alkalmaztak tenyésztése során. E  tulajdonságain a lipicai lovat tenyésztők világszövetsége erősen tovább  őrködik. 
Jelene és jövője: 
A mezőgazdaság átalakítása, az azt megelőző sorozatos  ágazati átszervezések drasztikus hátránnyal nem érintették a fajtát.  Genetikai értéke világhírű, a köztenyésztésben is értékes állományok  vannak. Szerepe a fogatsportban, kisebb mértékben 
   
	         
		 
	        
	        |