Abonyi Imre: Emlékezés a hajtókirályra

A magyar fogathajtó sport mai sikerei a múltban gyökereznek, a nagy elődök tudására, tapasztalatára épülnek. A fogathajtó sport kihívásai igazi egyéniséget igényeltek, olyanokat, akik energiájukkal, tehetségükkel és fegyelmezettségükkel alkalmassá váltak kiemelkedő, világraszóló eredmények elérésére. Ilyen egyéniség volt Abonyi Imre, a négyesfogathajtás egyik legnagyobb alakja, aki 1966 és 1976 között a világ legjobb versenyzője volt.

Briliáns tehetsége és felkészültsége folytán olyan bravúrokra volt képes, ami alapján mind a sportszakma, mind a közönség kedvencévé vált.

1919. október 30-án született a Bugacpuszta melletti Bócsán, Greskovics Imreként. A Greskovics család fölműveléssel foglalkozott, és több mint 300 évvel ezelőtt telepedett le Csongrádon. Édesapja, Greskovics Ferenc, felesége szülőfalujába, Bócsára költözött, és itt végezte el elemi és középiskoláit. A Szarvasi Állattenyésztési Főiskola elvégzése után tényleges katonai szolgálatra vonult be Szentesre a huszárokhoz, ahonnan az orosz frontra vezényelték. Ekkor zászlósi rangja volt, hadifogságba esett, és csak 1947-ben került haza.

Hazajövetele után fuvarozással foglalkozott, majd családi birtokon, Bócsán és Bugacon gazdálkodott. 1950-ben, a házasságkötését követően feleségével Csongrádon telepedett le. Ekkor ette fel az Abonyi nevet is. 1953-ban Szilvásváradra került a lipicai méneshez. Először csikósként dolgozott, majd pár év múlva a ménes vezetésével bízták meg. Szilvásváradi évei alatt került közeli munkakapcsolatba unokabátyjával, Abonyi Lászlóval, aki a csipkéskúti csikótelep vezetőjeként kiemelkedő elméleti és gyakorlati szakemberként segítette Abonyi Imre szakmai és sportpályáját. ő indította el a sportolói pályán, és ő készítette fel a hazai és a nemzetközi versenyekre. 1969-ben Kecskemétre került a Magyar-Szovjet Barátság Termelőszövetkezetbe mint lótenyésztő. Később a Bugaci Méneshez, ahol szinté együtt dolgozott unokabátyjával, Abonyi Lászlóval. Itt az akkori vezető szabadkezet adott a két Abonyinak tenyésztői és sportmunkájához.

A lótenyésztés mellett a magyar szürke marha és a rackajuh-tenyésztéssel is eredményesen foglalkoztak, de Magyarországon az elsők között figyeltek fel a lovasturizmus adta lehetőségekre is. A Bugaci Ménesnek meghatározó szerep volt életében a későbbiekben is, majd innen került nyugdíjba.

Sportolói pályafutását díjugratóként kezdte, később orvosi tanácsra lovas szakágat változtatott, és a fogathajtást választotta. Az 1963-tól induló sportkarrierje eredményességében unokabátyján kívül meghatározó szereppel bírt Pettkó-Szandtner Tibor szakmai és szellemi nagysága, gyakorlati útmutatásai. 1966-ban érte el első nagyobb sikereit, majd ezek után 1967-ben a válogatott keretben olyan társakra talált, mint Kádár László és Szentmihályi Ferenc, akik a ’60-as évek legnagyobb fogathajtó klasszisai voltak. Az akkori szabályok szerint a maratoni akadályok kerülgetésével egy, a mainál egyszerűbb és gyorsabb versenytempó vált lehetővé, ami alapján az a versenyző volt a legjobb, aki a legrövidebb idő alatt ért célba.

A külföldi versenyeken is a legjobb idő volt az alapidő, és ahhoz büntették a többiek eredményét. Így ha gyengébb is volt valaki a díjhajtásban, a maratoni versenyszámban be lehetett hozni a hátrányt. Abonyi Imre első külföldi versenyévében, 1967-ben győzött Aachenben, ami fantasztikus sikernek számított, és az azt követő hamburgi versenyen is 6.-ként végzett. Egy évvel később, 1968-ban, majd ’70-ben és ’71-ben a rangos hamburgi versenyeken sorra maga mögé utasította a vetélytársait és szerzett dicsőséget a magyar tenyésztésnek és a fogathajtó sportnak. 1970-ben meghívást kapott a Magyar Szövetség Svájcba, luzerni nagy nemzetközi fogatversenyre, ahol Abonyi Imre fölényesen megnyerte a versenyt, és elindult a világhírnév felé az akkor szürke ügetőket hajtó versenyző. Eközben a Magyar Derbyt is megnyerte 1966-ban, 1967-ben, 1968-ban és 1970-ben.

Brüsszelben a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) 1969. decemberi kongresszusán Fülöp edinburghi herceget választotta elnökévé. Ez a kongresszus határozatot hozott a négyesfogathajtás hivatalos versenyággá való elismeréséről, ami óriási jelentőségű volt a sportág fejlődésében. Az akkori határozat szerint páratlan években Európa-, a páros években világbajnokság kerül megrendezésre. Fülöp herceg, a szövetség elnöke az 1970-es brüsszeli kongresszuson mindjárt Magyarországot kérte fel az 1971-es, első Európa-bajnokság megrendezésére, amit a kongresszus elfogadott. Ez kétségkívül nagy elismerést jelentett számunkra. Abonyi Imrének az 1971-es év szintén nagyon sikeresnek számított: megnyerte a Német Hajtó Derbyt Hamburgban, győzni tudott Windsorban, II. Erzsébet, Nagy-Britannia királynője versenyén, és fölényes egyéni győzelmet aratott a Budapesten megrendezett I. Hajtó Európa-bajnokságon. Az Abonyi Imre, Fülöp Sándor és Papp József alkotta magyar gárda csapatban is elhozta az aranyérmet. Következett a sport szakág első világbajnoksága 1972-ben, a németországi Münsterben.

A magyar versenyzők a díjhajtásban és a maratoni versenyszámban jól szerepeltek, de az utolsó versenyszámban, az akadályhajtásban a kocsijaink kerékagytávolsága miatt hátrányba kerültek. Történt ugyanis, hogy az akadályhajtásban 30 cm-t adtak a hátsó kerék nyomtávjához A hagyományos magyar kocsik kerékagya legalább 15-15 cm-t nyúlt ki mindkét oldalon. Így a kapuk között áthajtani művészet volt. Abonyi Imr 4. lett, és az Abonyi Imre, Fülöp Sándor és Szentmihályi Ferenc összeállítású csapat szintén negyedikként végzett. 1973-ban ismét nyerni tudott a jelentős rangú aacheni versenyen, míg az ez évi windsori Európa-bajnokságon 4. lett. Az 1974-es, svájci, fraunfeldi világbajnokságon 5. helyezést ért el a kecskeméti Termelőszövetkezet lipicai apaságú, vásárolt szürkéivel. Abonyinak ez a világbajnokság nem úgy sikerült, mint ahogy szerette volna, de Fülöp Sándor egyéniben aranyérmesként végzett.

1975-ben a nagy versenyek közül a Lengyelországban rendezett sopoti Európa-bajnokság újból nagy sikert hozott Abonyinak. Nagy küzdelemben egyéni első helyezett lett, míg az Abonyi, Bárdos, Muity összeállítású csapatban szintén a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. A sopoti Európa- bajnokság után legközelebbi harcostársa, talán legjobb barátja, Nycsevó, a gyönyörű szürke Orlov ügetőmén elvesztése nagy gondot és még nagyobb fájdalmat okozott a hajtónak. A világ egyik leghíresebb fogatlova, amely olyan szépen illett Abonyi lipicai lovai közé – maraton szakasz nélkülözhetetlen lova – belső vérzésben kimúlt, és ez érzékeny veszteséget jelentett az 1976-os hollandiai, apeldoorni világbajnokságra készülő versenyzőnek. Több mint harminc ló kipróbálása után megtalálta Nyicsevó utódját Zuzmó személyében, aki nem volt sem a fogat vezéregyénisége, sem annyira tehetséges, mint elődje. De három hónapos munka után utaznia kellett Hollandiába. Az 1976-os apeldoorni világbajnokság előtt valószínűsíteni lehetett, Abonyi Imre versenyzői pályafutása a végéhez közeledik.

Közel 58 évesen, fájó, reumás csuklókkal küszködve tervezte, hogy a világbajnokság után befejezi aktív sportpályafutását, és átadja helyét a fiatal versenyzőknek. Apeldoornt szép búcsúzásnak szánta, amit túl is teljesített. Egyéni világbajnoki aranyérmes lett, és a holland királynő hajtókirálynak k