Kicsit forog a világ velem, ahogy kiszállok a csónakból, hiszen annak, aki annyira szereti az ibériai lovakat, mint én, ez a sziget egyfajta földi paradicsom. Oda kötjük ki a csónakot, ahol a "lakók" nem tudnak minket rögtön felfedezni, de hamarosan már a homokpadon mászunk felfelé, mígnem elérjük a virágzó rétek szintjét, ahol egy csoport már meglát minket. Nem ijednek meg, tisztes távolságból kíváncsi pillantásokkal méregetnek. A sziget a Coudelaria Nacionalnak hívott állami ménes tulajdona, a neve pedig Mouchao do Salgueiral.

menek_szigete_kKörülbelül száz, 6 hónapostól 3 évesig terjedő korú csődör van a szigeten. Nagy csoportokban vándorolnak a szigeten, és mindegyik csoportnak megvan a vezetője. Néha összevegyülnek, ilyenkor a csoportok vezetői rövid hatalmi harcot vívnak, de hamarosan hosszú, takaros sorokban gyülekeznek, ahogy meglátnak minket a "számláló" karám felé közelíteni. Itt kapnak napjában egyszer abrakot, valamint az ezért felelős személy megszámolja és megvizsgálja őket. A szigeten nem élnek emberek, de valaki minden reggel átmegy ugyanazon a kis csónakon, melyen én is utaztam, mikor átkeltünk a folyón.
A lovak gyönyörűek, fényes szőrűek. Még a legfiatalabbnak is olyan erős és "kompakt" kisugárzása van, melyet nagyon vonzónak találok, és ami arra sarkall, hogy kövessem őket. A sziget területe körülbelül 55 hektár, melyet két részre oszt az a nagy, négyszögletű karám, ahol a lovakat naponta etetik. A lovak hat hónapot töltenek a sziget egy-egy felén, hogy a mezők regenerálódni tudjanak. Ezek nem természetes legelők, minden harmadik vagy negyedik évben szórnak lóhere-, csenkesz- és perjemagot. Minden magot és felszerelést csónakkal visznek át.
Ahogy követem a lovakat, észreveszem, hogy a fű dús és magas, sok sárga virággal és pipaccsal, melyek élénk színekkel ruházzák fel ezt a mennyei látványt, míg a magas fák árnyékot vetnek a nap legmelegebb óráiban.
A lovak energikusan és lendületesen játszanak, ami ifjúságuk bátorságát mutatja. Az egyik ménes vezetője megpróbál "elrabolni" egy fiatal csikót egy másik ménestől, mely küzdelemhez vezet, amelyben az erősebb csődör rituális közösülést imitál.
A szigeten van egypár sorraia is, melyek megpróbálnak távolmaradni a bajtól, és a saját dolgukkal foglalkozni. Egy külön csoportban gyűlnek össze, ahol az összes ló világos szőrű.
Nagyon lassan sikerült jelentéktelenné tenni magam, és a lovak már nem figyelnek rám. Nézhetem a csak pár méterre tőlem zajló harcukat. Szunyókálnak egy rövidet a sárga virágok között fekve, majd varázslatos karusszeleket alkotva mennek a vízhez, hogy szomjukat oltsák.
Minden ló apály idején érkezett a szigetre hathónapos korában, mikor is megkapták a CN (Coudelaria Nacional) sütést - és mindegyik hároméves korában megy vissza a szárazföldre, amikor is elkezdik belovagolni őket. Néha, bár nagyon ritkán, egy szabadságra és "lányokra" vágyó kis csoport elhagyja a szigetet, és visszaúszik a szárazföldre, ahol azonnal elcsípi őket ápolójuk, akinek mintha lenne egy hatodik érzéke ilyen eseményekre!
A szigeti élet élménye pozitív hatással van a méncsikókra. Megtanulják elfogadni és tisztelni helyüket a ménesen belüli hierarchiában, s erősek és robusztusak lesznek. Ezt mind a boksz nélküli élet összes durvaságán keresztül érik el ezen a vízzel körülvett, lusitániai földdarabon, mely heves esőzések idején elárasztja a szigetet.
A szigeten felnőtt lovak a Coudelaria Nacionalhoz és az Alterhoz (egy másik nagy ménes Portugáliában, gondosan őrzött vérvonalairól ismert - a szerk.) is tartoznak. Felnőttekként, a szigeten felnőtt méncsikók kevésbé találják nehéznek a más mének melletti munkát - például kettesfogatban, vagy az Escola Portuguesa de Arte Equestreben való csoportos lovaglások esetén.
A Coudelaria Nacional egyike a Portugál Mezőgazdasági Tevékenységeknek hívott intézmény két állami lótenyésztő ménesének, és Santarem és Azambuja határán helyezkedik el, Lisszabontól 80 kilométerre északra.
Santarem a régió gótikus fővárosa, és Ribatejó portugál részén fekszik. Santarem áthajlik a Tagus folyón. A város gazdag történelmi öröksége mindenhol látható a gótikus és barokk építészet nagyszerű példáival. Van egy nagyon érdekes régészeti múzeuma is, amely az arab és a római megszállás idejéből is tartalmaz lenyűgöző emlékeket.
A Tagus (portugálul Tejo) 940 kilométer hosszú. Spanyolországban, Kelet-Madrid hegységeiben ered, átfolyik az Ibériai-félsziget közepén, északnyugatra a hegyeken át, míg eléri Portugáliát, innen délnyugatra halad, elfolyik Santarem mellett, majd Lisszabonnál ömlik az Atlanti-óceánba.
Ribatejo az Ezüst Part belsejében, Portugália szívében fekszik - választóvonalként az északra fekvő Beira hegyek és a déli Alentejo síkságok között. A Tagus folyó keresztülfolyik a régión, és az alsó szakasztól mindkét part mentén tisztán látható az ország gazdag öröksége. Portugália legjobb mezőgazdasági területei közül számos itt van, ahol szőlőskerteknek szentelt termékeny talajon az ország legjobb borai teremnek. A többi területet a bikaviadalok állományának és lovak tenyésztésére használják, így nem nehéz gyönyörű lusitanókat megcsodálni, bármerre autózik az ember ezen a vidéken.
Ez a terület a gyönyörű tájak, gazdag természeti források, kultúra és az egész portugál történelmet átölelő örökség gazdag variációját kínálja a látogatóknak.

Coudelaria Nacional: 1887-től egészen 1994-ig állami ménesként működött, ahol számos mén ingyen fedezett a portugál tenyésztőknek, akik akár "ki is bérelhették" őket a telepükre, ha volt legalább 15, fedeznivaló kancájuk. Manapság ez a szolgáltatás már nem ingyenes, de a szabályok még mindig ugyanazok.
Jelenleg a Coudelaria Nacional tulajdonában van 10 arab telivér és 30 lusitano kanca. Nem dolgoznak nagy számokkal, a minőségre törekednek. A Coudelaria Nacional összes lusitanója egy öt kancából álló kis csoportból ered, melyeket az 1900-as év elején vásároltak két neves spanyol tenyésztőtől. Egyikük a híres Vincente Romero y Garcia, aki 1857-ben megvette a cartujanoi pap, Pedro Jose' Zapata y Caro és bátyja, Pedro Jose' Zapata állományát. Ez a ménes a H "ferro" jelét viselte, amit még ma is megtalálunk a legjobban őrzött PRE alapokban (ma már a ferrot "bocadonak" nevezik), és amely ma a spanyol állam tulajdona. Vagyis minden, a Coudelaria Nacionalnál megtalálható lusitano a cartujano lovaktól ered, melyeket évszázadokon keresztül Jerez de la Foronterában, Andalúziában tenyésztettek a karthauzi szerzetesek.
A beltenyésztési mutató 12 és 24 százalék között mozog, és minden termékenyítési döntést aszerint hoznak, hogy megőrizzék a genetikai állományt. A Coudelaria Nacional egy olyan vérvonal, mely nem követi a divatot és a piac igényeit, de megpróbálja megóvni ritka és értékes "etnikai" alapjának tisztaságát.
Minden hímivarú lovat csak számos küllemi, természeti és atletikussági vizsgálat után regisztrálnak ménként, hétéves korukban.
Minden évben rendeznek egy vásárt, ahol a felesleges állományt (idősebb mének és tenyészkancák és fiatal lovak, melyek nem alkalmasak a CN tenyésztési céljaira) eladják a világ minden részéről érkező vevőknek. Minden lóhoz tartozik egy írásos magyarázat az eladás okairól, hogy a vevők tisztában legyenek azzal, miért nem használják a lovat tenyésztésre, melynek sokszor oka, hogy ebből a családfából már elég az állomány. De ezek a lovak így is gyönyörűek lovaglásra, hajtásra, és nagyszerű háziállatok.